a tésztához:
1 kg. finomliszt
6 dl. tej
7 dkg. élesztő
2 dl. étolaj
1 evőkanál cukor
30 szem édesítőszer porrá törve
csipet só
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
fél citrom reszelt héja
Lehet még beletenni: vörösáfonyát vagy lecsepegtetett meggybefőttet vagy kandírozott gyümölcsöket vagy mazsolát
A cukros, langyos tejben az élesztőt felfuttatjuk. A kakaópor és citromhéj kivételével az összes hozzávalóból rugalmas tésztát dagasztunk, majd kétfelé vesszük. Egyik felébe beledolgozzuk a kakaóport, a másik felébe a citromhéjat. Mindkét fajta tésztából 3-3 cipót formázunk. Enyhén lisztezett tésztán kinyújtjuk a fehér lapot, s befedjük egy kinyújtott barna lappal, majd megszórjuk vörösáfonyával, vagy bármi mással.
Szorosan feltekerjük a rudakat, s egy sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük. Nem kell keleszteni sem, hideg sütőbe tesszük 200 fokon, majd negyed óra múlva lejjebb vesszük a hőfokot 170- 180 fokra. Kb. 35 perc alatt megsül.
Arra figyeljünk, hogy forrón nem fogjuk tudni szépen szeletelni, várjuk meg, amíg langyosra hül.
Itt megtanul főzni.
Sütési tudományát, ötletét örökítse meg, helyezze el receptjeit.
Recept mellé fotó.
Vegyen részt folyamatos havi nyeremény sorsoláson!