Hozzávalók:
1 fej kelkáposzta
1 fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
krumpli (3-4 db)
liszt
3 pár jó virsli
zsír vagy olaj
őrölt bors
ízlés szerint majoránna
só, 2 marha húleveskocka
2 dl tejföl
Elkészítés
A káposztát ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, a krumplit felkockázzuk. Kevés zsiradékon megdinszteljük az apróra vágott hagymát, fokhagymát, majd jó evőkanálnyi lisztet teszünk rá. Gyorsan elkeverjük, és kevés vízzel felengedjük. Fontos, hogy csomómentes legyen. Hozzáadjuk a káposztát és a krumplit, majd felengedjük annyi vízzel, amennyi jól ellepi. Sóval, borssal és a majoránnával ízesítjük. Amikor a káposzta és a krumpli már majdnem megpuhult, akkor tegyük bele a felkarikázott virslit. A végén a tejfölt keverjük ki egy kis leves levével ha sűrűbbre akarjuk a levest, akkor egy kis liszttel. A habarást öntsük a levesbe, forraljunk egyet rajta, és már kész is.
Itt megtanul főzni.
Sütési tudományát, ötletét örökítse meg, helyezze el receptjeit.
Recept mellé fotó.
Vegyen részt folyamatos havi nyeremény sorsoláson!