Főoldal Bejelentkezés Regisztráció
Keresés:    

Főoldal » Hús ételek receptek » Gombócos töltött káposzta

felvitel dátuma: 2023-12-20 19:34:58       mai nézettség: 1       nézettség: 113
részletes recept
Hozzávalók 1 személyre:
1,5 savanyú káposzta
1,5 kg sertés darált hús
2 kicsi tojás
őrölt bors,
őrölt kömény
őrölt piros paprika
só,
fokhagyma
vöröshagyma
ízlés szerint rizs
bármilyen füstölt hús, kolbász, ízlés szerint
 
Előkészületi idő: 0 perc


Elkészítés:

A darált húshoz adtam két kicsi tojást, sóztam, fehér borsoztam, kis őrölt köményt, őrölt piros paprikát, (ebből nem tettem sokat, mert nem jó nekem!) beletörtem pár gerezd fokhagymát, és egy nagy vöröshagymát is, jól összekevertem, majd adtam hozzá jázmin rizst, ebből sem tettem sokat, mert nem szeretem, ha tiszta rizs. Közben a 1,5 kg. káposztát kevés vízben megmostam, szórtam belőle az edény aljába, öntöttem rá kevés vizet, erre szórtam aprított vöröshagymát, majd sorban jöttek a szálakba göngyölt gombócok. Az első sor gombócot megszórtam kis káposztával, újból szórtam rá aprított vöröshagymát, erre tettem egy szép kacsaszárny tövet (ezt évekkel ezelőtt hallottam, és azóta mindig teszek bele 1-2 db-ot, nagyon finom ízt ad neki, és még plusz zsiradékot is kap) szórtam mellé füstölt csülök darabokat, és pár karika füstölt kolbászt is, erre jött a következő sor gombóc, majd ismét káposzta, hagyma, csülök, kolbász, és a maradék káposztával befedtem, rászórtam még a maradék hagymát, felengedtem vízzel, hogy bőven ellepje, lefedtem és beraktam a sütőbe, 170 fokon légkeveréssel kb. 2,5 - 3 óra alatt készen lett. Pár éve sütőben készítem, Erdélyiektől hallottam, hogy így csinálják, és tényleg finomabbnak találom én is, csak vigyázni kell, mert így sokkal több vizet kell rá önteni, mintha a gázon főznénk, mert kevés leve marad. Én nem szoktam rántani, mivel kevés lével szeretem, és tejfölt sem teszek rá.

Szakács: Ibolya


Hozzászólások/vélemények/üzenetek:
Még senki nem értékelte ezt a receptet, legyen Ön az első!
Értékelés: - nem muszáj értékelnie a receptet -
 
Hirdetések


Borkóstoló, Bikavér, kékfrankos, Merlot, Cuvée, Rose, Kadarka, Borkóstoló hideg étel


autó multimédia, fejegység, GPS, autó rádió, navigáció

ingyenes, ingyen hirdetés,hirdetés, ingyen, hirdetés feladás, apróhirdetés, feladás, apróhirdetés ingyen, apró, hirdetés ingyen, hirdetés, www.aprooldal.hu
Call, call center, center, cég, céglista, adat, adatbázis, cég adatbázis, marketing, ügyfél, kapcsolat, cég név, cím, telemarketing, adatfelvétel, lead, adatrögzítés, piackutatás, termékkínálat, www.callcentrum.hu



Itt megtanul főzni.
Sütési tudományát, ötletét örökítse meg, helyezze el receptjeit.
Recept mellé fotó.
Vegyen részt folyamatos havi nyeremény sorsoláson!

Kövess minket a facebookon
Hírlevél feliratkozás
Név:*
E-mail:*
.