Köszi a raceptet.Ezt még nem próbáltam rómaiban.Bizti fincsi lehet!
Fél órára vízbe áztatunk egy római (cserép)tálat tetejével együtt, majd a vizet kiöntjük belőle, és félretesszük. Amíg a tál ázik, az olajon megfonnyasztjuk a finomra vágott vöröshagymát, majd a tűzről lehúzzuk, belekeverjük a pirospaprikát és a zúzott fokhagymát. Ráöntünk 1 evőkanál vizet. A tűzre visszatoljuk az edényt, rátesszük az előzőleg darabjaira vágott, megsózott és megborsozott csirkét, és erős tűzön mindkét oldalát lepirítjuk. A szükség szerint átmosott és lecsöpögtetett káposztát összekeverjük a serpenyőben maradt hagymás olajjal, a csomborral, a babérlevélporral, a sóval és 1 dl tejföllel. A káposztás keveréket a cseréptálba terítjük. Tetején bőrével felfelé elhelyezzük a lepirított csirkedarabokat. A megmaradt tejföllel bekenjük, a tál tetejét ráillesztjük, és betoljuk a hideg sütőbe, 10 percig takaréklángon, 20 percig valamivel erősebb fokozaton, majd bő egy órán keresztül közepes lángon pároljuk az ételt. Ezután a tetejét levesszük, és a húsdarabokat ropogósra pirítjuk. (Ha tűzálló tálban készítjük, kevés vizet öntsünk alá, és tegyük előmelegített, forró sütőbe, 1 óra alatt elkészül.)
Itt megtanul főzni.
Sütési tudományát, ötletét örökítse meg, helyezze el receptjeit.
Recept mellé fotó.
Vegyen részt folyamatos havi nyeremény sorsoláson!