· 2 dl kristálycukor (eredetileg 2,5 dl)
· 2 ek étkezési keményítő
· 15 dkg mogyoró (apróra vágva)
· 1 ek instant kávé
· 2,5 dkg étcsokoládé , apróra vágva
· csipet só
1. A sütőt melegítsük elő 150 C fokra, 2 nagy tepsit béleljünk ki szilikonos sütőpapírral.
2. A tojásfehérjéket verjük lágy habbá a csipet sóval, több részletben adjuk hozzá a cukrot, és verjük tovább, amíg kemény habot nem kapunk.
3. Öntsük a habra a keményítőt, mogyorót, csokit, kávét, és keverjük össze nagy mozdulatokkal. Evőkanállal tegyünk viszonylag nagy halmokat a tepsikre egymástól 2-3 cm távolságra (én a száraz anyagokat először külön összekevertem, és úgy adtam hozzá a habhoz).
4. Süssük 30 percig a 150 fokos sütőben. (Simán sütöttem, nem légkeveréssel.) Akkor jó, ha világos színű lesz kívül is, alul is, és ha megnyomjuk a külsejét, keménynek érezzük, nem reped szét azonnal. Próbáljunk egyet megemelni, el kell válnia a sütőpapírtól. Ha még ragad hozzá, akkor szüksége van még pár percre. A két adagot egymás után süssük meg.
Itt megtanul főzni.
Sütési tudományát, ötletét örökítse meg, helyezze el receptjeit.
Recept mellé fotó.
Vegyen részt folyamatos havi nyeremény sorsoláson!