1. A piskótát - 10 drb tojásfehérjét kiverünk 10 kanál k.cukorral keményre ,majd hozzátesszük a 10drb tojássárgáját majd 10 kanál lisztet és 1 drb sütőport kilisztezett tortaformában megsütjük - kihűtjük
2. A krém hozzávalói közül a tejszínt először habbá verjük.
3. A krém többi hozzávalóját elkeverjük. Elősször a túrót keverjük kicsit el a robotgép táljában, hogy összetörjön, majd folyamatosan adagoljuk hozzá a krémsajtot, és a többi hozzávalót, és alaposan elkeverjük.
4. Kis lángon, kevergetve felolvasztjuk a zselatint, elvegyítjük 3 evőkanál krémmel, majd hozzáöntjük a többi krémhez, és az egészet alaposan összekeverjük. (Fontos ez a keverési sorrend, különben a zselatint, ha egyben beleöntenénk a krémbe, akkor hamar csomósodna).
A barackot (ízlés szerint esetleg egyéb gyümölcsöket) a végén keverjük hozzá egy kanállal, hogy ne törjenek össze.
5. A piskótát 2 (esetleg 3) részre vágjuk. Az alsó lapot visszatesszük a kapcsos tortaformába, megtöltjük a krém nagy részével, majd rátesszük a másik piskótalapot, és a tetejét megkenjük a maradék krémmel. Pár órán át tegyük a hűtőbe dermedni, de a legjobb egy egész éjszakára. Nagyon jó állagú krémet fogunk kapni másnapra.
6. Pár óra múlva/másnap jöhet a díszítés.
Érdemes az egész tortára vékonyan felvert tejszínt kenni, esetleg kis habrózsákat rajzolni a szélére. Ízlés szerinti gyümölcsökkel kirakjuk a torta tetejét, esetleg oldalát.Én kandírozott gyümölcsöt használtam.