Szeretném megkérdezni, hogy ezt csak a felhasználás előtt lehet elkészíteni, vagy jóval a felhasználás előtt és lehet e tárolni valamilyen módon?
Először 500 gramm porcukrot szitáljuk át, minél finomabbra őrölt porcukrot válasszunk.
A közepére csináljunk egy lyukat.
A zselatint felolvasztjuk a vízben vízgőz felett, és beletesszük a mézet és a pálmavajat.
Kevergetjük, míg teljesen fel nem oldódik a méz és a pálmavaj, majd beleöntjük az átszitált porcukorba.
Kanállal jól elkeverjük.
Ekkor ugye még nagyon képlékeny.Rakjunk hozzá még porcukrot.
Úgy kb. 4 evőkanálnyit és még kb. 2 evőkanál keményítőt.
Ezt először kanállal kezdjük keverni, majd pálmavajas kézzel gyúrogatni.
Az egész akkor jó, ha az állaga még viszonylag képlékeny.
Szóval a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, hogy azt hisszük, még nagyon lágy, és gyúrunk bele porcukrot.
Az állaga lehet, hogy ilyen formában jobbnak tűnhet, de a hűtőbe téve ennyi porcukorral is használhatóvá keményedik.
Folpackba légmentesen csomagolva a hűtőbe tesszük pár órára.Hűtőből kivéve kb. 5 percig átgyúrjuk pálmavajas kézzel, és már használható is.
Ételfestékkel szinezhető.
Itt megtanul főzni.
Sütési tudományát, ötletét örökítse meg, helyezze el receptjeit.
Recept mellé fotó.
Vegyen részt folyamatos havi nyeremény sorsoláson!