A szalonnát felaprítjuk, majd zsírjára sütjük. A pörcöket kiszedjük.
A visszamaradt zsíron üvegesre pirítjuk az apróra vágott hagymát, majd megszórjuk pirospaprikával, elkeverjük és felöntjük 1 dl vízzel.
Hozzáadjuk a húst és ízesítjük sóval, borssal, zúzott fokhagymával.és paprikakrémmel.
Fedő alatt puhára főzzük és a közben elpárolgott vizet pótoljuk, a végén belekeverjük a pörcöt is.
A hajdinát a dobozon lévő utasítás szerint megfőzzük.
Közben a sütőt előmelegítjük 220 fokra.
Ha a káposzta nagyon savanyú, akkor átmossuk.
Egy hőálló tálat vagy tepsit olajjal kikenünk, majd zsemlemorzsával megszórjuk.
A káposzta harmadát beleterítjük a tálba, következik a hajdina 1/4-e, majd a pörkölt 1/3-a.
A tejfölbe belekeverjük a tojásokat, majd ízesítjük sóval, borssal és simára keverjük. A húsra locsoljuk egyharmadát.
A rétegezést addig folytatjuk, amíg a hozzávalók el nem fogynak. Arra figyeljünk, hogy a tetejére hajdina kerüljön, majd tejföl.
Az előmelegített sütőben kb 20 perc alatt készre sütjük.
Itt megtanul főzni.
Sütési tudományát, ötletét örökítse meg, helyezze el receptjeit.
Recept mellé fotó.
Vegyen részt folyamatos havi nyeremény sorsoláson!