Ez nemcsak vasárnapi ebédnek megy el, hanem ünnepinek is. Paleosok is fogyaszthatják burgonya kihagyásával.
Én kicsontozott karajt vettem, ezért csak megtisztítottam. Sok apró lyukat szúrtam a húsba és belenyomkodtam az aszalt szilvát. A hús mindkét oldalát befűszereztem fűszersóval, de lehet sima sóval is, majd egy tepsi aljába pici vizet öntöttem és belehelyeztem a húst. A tetejére fektettem szalonnaszeleteket, hogy ne száradjon ki később a hús. Megpucoltam a krumplit, elnegyedeltem az almával együtt és a hús köré pakoltam. Alufóliával lefedtem. Előmelegített sütőben 200fokon 40 perc sütés, majd megnézni kell-e pici zsír hozzá, majd vissza újabb 40 perc lefedve. Tűpróba, hogy megpuhult-e a hús. Leveszem a fóliát és pár percig pirítom, hogy a szalonna és a köret megpiruljon. Tálalás.
Itt megtanul főzni.
Sütési tudományát, ötletét örökítse meg, helyezze el receptjeit.
Recept mellé fotó.
Vegyen részt folyamatos havi nyeremény sorsoláson!