Hozzávalók:
25 dkg túró
2-3 evőkanál porcukor/szájíz szerint/
1 cs. vaníliás cukor
½ citrom leve és reszelt héja
késhegynyi só
1 dl tej
1 evőkanál gríz
3 evőkanál darált keksz
mázhoz:
1 tábla keserű csoki
1-2 evőkanál olaj, vagy 3dkg vaj
1-2 evőkanál meleg víz
Elkészítése:
A tejből, a grízzel tejbegrízt főzök, jó sűrűnek kell lennie. Hagyom kihűlni. Amíg a gríz hűl, addig a túrót krumplinyomóval áttöröm és hozzáadom a cukrot, sót, van. cukrot, a citrom levét és héját, és a kihűt grízt, majd összekeverem. Adok hozzá darált kekszet, hogy még jobban összefogja a hozzávalókat. Apró gombócokat készítek belőle, majd beteszem a hűtőbe, esetleg a mélyhűtőbe. A csokit gőz fölött felolvasztom az olajjal, vagy vajjal és a vízzel. Jól elkeverem, ha túl sűrű lenne, adok még hozzá meleg vizet. Ha kihűlt a máz, a gombócokat beleforgatom és tálcára rakom. Elkészítése után, fogyasztásig, hűtőben tárolom. Tálalásnál egy-egy fogpiszkálót szúrok bele és így kínálom.
Ebből a mennyiségből kb. 20 darab lesz. Az íze, nagyon hasonlít a túró rudihoz!
Itt megtanul főzni.
Sütési tudományát, ötletét örökítse meg, helyezze el receptjeit.
Recept mellé fotó.
Vegyen részt folyamatos havi nyeremény sorsoláson!