Tényleg nagyon kívánatos, gondolom a család elégedett volt. Csak ilyen profin továbbra is.
Krémhez:
Máz:
Díszítés:
22 cm átmérőjű tortaforma – 12-16 szelet
A piskótához a tojások sárgáját a cukorral habosra kavarjuk, beletesszük a vaníliás cukrot, az olvasztott csokoládét, majd a sütőporral, kakaóval elkevert lisztet. Kicsit keményebb lesz a massza.
Majd a pici sóval kemény habbá vert tojásfehérjéből először egy keveset – ezzel lazítjuk – és végül az egészet, óvatosan beleforgatjuk.
A forma alját sütőpapírral béleljük, az oldalát vajjal/margarinnal kikenjük és beleöntjük az elkészült torta masszát.
180 fokra előmelegített sütőben, 25 perc alatt készre sütjük – 5 perc után a sütési hőfokot kicsit mérsékeljük (tűpróba).
A krémhez a tejszínt a cukorral, kevergetve összeforraljuk, beletesszük a kisebb darabokra tördelt étcsokoládét, kevergetve simára olvasztjuk – közben levesszük a tűzről –, majd a kakaót is, és egyneműre keverjük. Ekkor rakjuk hozzá a vaj/margarin egyharmadát és teljesen sima masszává keverjük. Hűlni hagyjuk.
A 2/3 vajat/margarint közben habosra kavarjuk egy tálban. A kihűlt kakaós masszát beleöntjük, és géppel, a legmagasabb fokozaton, simára habosítjuk.
A piskóta lapot, vízszintesen 3 részre vágjuk. Megkenjük a lapokat a krémmel. – A tetejére és az oldalára is jut egy vékony réteg krém. Hűtőbe tesszük.
A mázhoz a vajat, a porcukrot és a kisebb darabokra tört étcsokoládét feltesszük főzni, közben kézi habverővel kavargatjuk, 2 perc után levesszük a tűzről, beleöntjük a keményítőt, a kakaót és a hideg tejet. Simára keverjük. Rögtön rá lehet önteni a torta tetejére. (Tanács: Egy kb. 1,5-2 cm széles csíkot vágunk egy nem nedvszívó, hajlékony kartonlapból – vagy hajlékony műanyag is lehet –, a már lehűlt krémes torta felső peremét körbe kerítjük vele, rögzítjük. Ezután öntjük rá a csokoládémázat, nem folyik le! A tortakarikát nem tudjuk teljesen zártan visszahelyezni!)
Hűtőbe tesszük. A mázon nem kell előre megjelölni a szeletek helyét, mert éles késsel szépen szeletelhető, nem törik.
A tejszínből (ha szükséges porcukor és habfix hozzáadásával) kemény habot verünk. Habzsákba tesszük és szeletenként, fogyasztás előtt díszítjük.
Megjegyzés: Lehet az egész tortát is bevonni habbal, fogyasztható sima csoki tortaként is.
Ez a recept kifejezetten csoki imádóknak való. A torta nagyon csokis kivitelezése miatt, a csak csokiból készült máz alkalmazása nem szerencsés megoldás (tapasztalat).
(Elkészült a 26 cmátmérőjű, 4 lapból álló torta, a hozzávalók: A 6 tojásos piskótát kétszer sütjük, és csak kettőbe vágjuk. – Krémhez: 3,5 dl tejszín, 35 dkg cukor, 35-40 dkg vaj/margarin,10-12 dkg kakaó, 5 dkg étcsokoládé. Lásd: Viki szülinapi tortája – szakács: Livi)
Tényleg nagyon kívánatos, gondolom a család elégedett volt. Csak ilyen profin továbbra is.
Guszta a tortád. Azt szeretném megkérdezni, hogy a keményítő után már nem kell visszatenni a lángra? Köszönöm. Piroska.
A máznál nem kell, csak gyorsan simára kell keverni és már önthető is. Mint látható, "korcsolyázni" lehet rajta. :)
Ide is leírom hogy nagyon finom lett!
Nagyon örülök, hogy ízlett. Köszönöm. :)
Itt megtanul főzni.
Sütési tudományát, ötletét örökítse meg, helyezze el receptjeit.
Recept mellé fotó.
Vegyen részt folyamatos havi nyeremény sorsoláson!